Kezdjük talán ott, hogy megvizsgáljuk különböző kultúrkörökben miképpen viszonyultak a nőkhöz ezekben az időszakokban. A dél-amerikai indiánok pl. azt tartották, hogy minden élet ebből a vérből ered, ami tudván az összetételét teljesen jogos. Mezopotámiában ugyanakkor abban hittek, hogy a Nagy Istennő a menstruációs vérével kevert agyagból hozta létre az emberiséget. A Korán szerint, az embert Allah teremtette „áramló vérből”. A hindu Káli Istennő egyik mítoszában olvasható, hogy elhívta az isteneket, hogy „méhe vérözönében fürdőzzenek”; ha elfogadták és „szent közösségben itták az élet forrását és fürdőztek benne”, akkor a mennybe kerültek és örök áldás kísérte őket. De pl. az északi Thor isten is úgy érte el a megvilágosodást, hogy óriásnők menstruációs vérével feltöltött folyóban mártózott meg. Odin pedig onnan szerezte erejét, hogy Földanya méhéből ellopta a „bölcs vért” és belekóstolt. Indra hasonló módon jutott halhatatlansághoz, amikor ellopta a somaként nevezett szent folyadékot, amely a Káli véróceánjaként ismert őstenger habjából keletkezett. Az egyiptomi fáraók is Ízisz vére által nyertek isteni jelleget. A kelta időkben pedig a megkoronázott király csak akkor lehetett isteni eredetű, ha Mab tündérkirálynő véréből ivott.
Rengeteg kúltúra és mítosz, de egy dolog közös a nők vérzése mégis szentnek számított mindenhol. Nagy hatalmat tulajdonítottak neki és ettől egy idő után elkezdtek félni. Mostanra pedig sajnos odáig jutottunk, hogy mi nők magunk is rettegünk a saját erőnktől, ami szó szerint a vérünkben van. Démonizáltuk ezt a természetes folyamatot. Pedig, ha megbarátkoznánk vele, az egész életünk pozitívabb mederben folyhatna tovább. A menstruációnak ugyanis nem kell fájdalmasnak és görcsösnek lennie. Ha az, akkor mindig tanítani akar nekünk valamit. Megmutatni, hogy valami nincs rendben az életünkben és változtatni kell. Első és legfontosabb változtatás pedig az, hogy elkezdünk nem undorral és megvetéssel kapcsolódni vele.
Biológiailag nem megyek bele bővebben, hogy mi is történik ilyenkor (erre ott a google), de azt talán mindannyian tudjuk, hogy a megtermékenyítetlen petesejtet és mindent ami vele jár engedi el a méhünk. Ez megváltoztatja a hormonháztartásunkat, ezáltal a hangulatunkat, aktivitásunkat, étvágyunkat. A testünk ilyenkor gyász folyamatban van. Elenged. Még akkor is, ha baromira nem akartunk gyereket vállalni a testünk heteken keresztül, hónapról- hónapra erre készül. A helyzet pedig az, hogy nem csak egy gyermeket lehet megszülni. Lehet az egy új projekt, munka, barátság bármi, és ezeknek a meg nem történtét is el lehet engedni a menstruáció szent folyamatában. Mindent ami meg nem született, legyen az bármi.
Ha megtanuljuk szakralitásában szentségként kezelni ezt az olykor fájdalmas és kellemetlen folyamatot, nagyban meg fog változni az életünk. Emlékszem amikor nekem az első női köreim valamelyikén mondta egy nővérem, hogy ő virágokat locsol és fest a vérével. Kikerekedett szemekkel lestem, hogy micsoda??? Nos, azóta én is ezt csinálom és a kellemetlen, legyünk már túl ezen a folyamaton időszakot felváltotta a várakozás és a lelassulás. Ami utóbbit ebben a felgyorsult világban olyan nehezen engedünk meg magunknak, pedig nőként, ciklikus lényként elemi igényünk ez is. Ezért nem megy ilyenkor az ügyintézés, a tervezés, szervezés, összeszedett gondolkozás. Egyszerűen nem annak van ott és akkor az ideje.
Végezetül gondolkozz el ezen: Hogyan gondolnál önmagadra, ha a véred szentnek számítana? Hogyan használnád ki az erejét a Földhöz, önmagadhoz és másokhoz fűződő kapcsolataid elmélyítésében?
kiemelt kép: Pinterest