Hemberger Fruzsina vagyok, masszázs terapeuta és jóga oktató

Több mint egy évtizede vagyok masszőr, amely szakma számomra mindig is inkább egyfajta hivatást jelentett, nem pedig munkát. A jógával kicsit hosszabb utat jártam be, amíg lelkes gyakorlóból oktatóvá váltam.

Fő motivációm mind a két területen az, hogy hozzásegítselek egy teljesebb, boldogabb és önazonosabb élethez.

Hiszem, hogy ez mindenki számára lehetséges és biztonságos. Ebben pedig jelenleg a masszázs és a jóga a két legerősebb eszköz a kezemben.

Találkozunk a masszázságyon és a jógamatracon!

Szeretném azt mondani, hogy már egészen kis korom óta arról álmodoztam, hogy majd masszőr leszek. Vagy olyan családból jövök, ahol generációk óta mindenki masszázzsal foglalkozik, de egyik sem lenne igaz.

Talán annyi köze van ennek az őseimhez, hogy sok egészségügyi dolgozó (javarészt ápolói minőségben) volt a családomban. Én magam diák koromtól kezdve a vendéglátásban dolgoztam, hogy elő tudjam teremteni a pénzt azokra a dolgokra, amikre vágytam.

Az már ebben a munkakörben is világossá vált a számomra, hogy szeretek emberekkel foglalkozni. Egy mosollyal, egy „Legyen szép napod!”-al feldobni az addig borús hétköznapját minden vendégnek.

Emellet a kollegáim irányába is igyekeztem ezt a derűt sugározni. Ha valami bántotta őket egy érinéssel, öleléssel, vagy fájdalmat enyhítő lágy masszázzsal segíteni őket a stresszes helyzetekben.

Ekkor ezt még csak autodidakta módon, ösztönből csináltam, viszont a pozitív megerősítést már itt is megkaptam, hogy milyen jó kezem van. Ez szöget ütött a fejemben és egy idő után magam is elkezdtem gondolkozni azon, hogy miért nem megyek masszőrnek?

Utána néztem a lehetőségeimnek és mivel egyéb okj-s végzettségeim már voltak, így a Gyógymasszőri képzésre még elő kellett teremteni a pénzt.

Viszont célkijelölésnek kiváló volt és mivel szerettem volna meggyőződni róla, hogy tényleg ez e az én utam, így előbb egy jóval rövidebb és árban is sokkal kedvezőbb svédmasszőri képzést végeztem el.

A sikeres vizsga mellett itt is rengeteg pozitív megerősítést kaptam azt illetőleg, hogy milyen jó az érintésem, hogy melegek a kezeim és hogy úgy összességében úgy masszírozok, mint aki szobrászkodik az emberi testen.

Lehet előtörtek az általános iskolás kerámia szakkörös emlékek, nem tudom. Minden esetre most nem egy edény megformálása, hanem egy test teljes ellazulása volt a cél.

Ekkor – 2012-ben – még egy füst alatt gyorsan elvégeztem egy Stresszoldó-relax masszázs és egy Frissítő-talpmasszázs tanfolyamot is.

Ezzel a tudással felvértezve úgy éreztem készen állok a következő lépésre és fel is mondtam a cukrászdában.

Zéró tapasztalattal, csak a szakmai elhivatottságomban bízva sikeresen helyt álltam egy nívós szépségszalon állásinterjúján és a próba masszázsommal a vezető masszőrt is meggyőztem arról, hogy helyem van ebben a szakmában.

Rengeteget adott nekem az a közel három év, amit itt töltöttem. Megtanultam a wellness masszázsok javát, emellett pedig eldöntöttem azt is, hogy a gyógymasszőri vonal helyett a természetgyógyászat irányába indulok tovább.

Az anatómiai tudás mellet elkezdett érdekelni az is, hogy ez a melegség a kezemből honnan jön és hogyan tudnám energetikailag fejleszteni magam. Jól szerettem volna segíteni. Úgy levenni terheket az emberekről, hogy én magam még véletlenül se teszem rájuk a sajátjaimat.

Elkezdtem meditálni, hangtálterápiára és jógára járni. Idővel elvégeztem a Pránanadi tanfolyam első és második szintjét, de tovább nem jutottam, mert időközben várandós lettem a kislányommal. Szülés előtt még sikeres

Egészségügyi és Természetgyógyász alapmodul vizsgát tettem, majd egy kis szünet következett a tanulásban és szakmai fejlődésben.

Az anyaság otthon töltött időszaka nem egyszerű senkinek, számomra pedig különösen kihívásokkal teli volt. A születés csodája mellett az elmúlás fájdalmával is meg kellett küzdenem, ugyanis édasapám egy hónappal, édesanyám pedig fél évvel a lányom világrajövetele után hunyt el.

Sok volt ez érzelmileg és anyagilag is, így muszáj volt egy olyan dologhoz fordulnom, ami megtart. Amiben biztos és magabiztos vagyok; ez pedig a masszázs volt.

Elkezdtem egy két vendéget vállalni délutánonként és elvégeztem egy-egy hétvégi tanfolyamot is (Ajurvédikus Marma- és Balinéz masszázs). A lányom bölcsődei évei alatt a munka mellett végül az Alternatív Masszázs- és 

Mozgás Terapeuta szakirányú vizsgát is sikeresen letettem. Ekkor döntöttem el azt, hogy a masszázs mellett a jógában nem csak mint gyakorló, hanem mint oktató is szeretnék elmélyülni

Mielőtt eljutottam volna az első jógaoktatói képzésemre még elvégeztem pár a fizikai test egészséges működését megcélzó technika elsajátítását. Bár mostanra a Kinesio Tape és a Flossing nem képezi a mindennapi munkám szerves részét, nagyon szemléletformáló és hasznos volt a fejlődésem tekintetében mind a kettő.

A gerincproblémák holisztikus szemléletű prevenciója című továbbképzés pedig még egy löketet adott ahhoz, hogy a masszázs mellett a mozgással is foglalkozni kell, hisz a kettő együtt működik a leghatékonyabban. Ahogy hiszek ebben, ugyanannyira a test-lélek-szellem egységében is.

Szerettem volna újra megtapasztalni az érintés gyógyító erejét magamon és másokon, egy számomra új technika; a reiki segítségével. A nadi és reiki is megerősített abban, hogy az univerzális energia egy és mindenki számára elérhető, aki tiszta szándékkal kéri.

Csak meg kell találni azt a mestert és útvonalat; aki számára segítség lehet ebben és ami az övé. Számomra ez az életfilozófia nagyrészt a jóga lett.

2020-ban a Covid idején az érintés kerülendő lett, így fertőtlenítés és maszk ide vagy oda; mint masszőr egy időre vissza kellett vonulnom. Ez viszont remek lehetőséget teremtett arra, hogy elkezdjem az utamat mint jógaoktató.

Beiratkoztam egy kiscsoportos Hatha Jógaoktatói képzésre, ami a sikeres vizsgán túl azt is elhozta a számomra, hogy a női vonal irányába is elmozduljak. A saját nőiségem gyógyításán keresztül másoknak is szeretnék segíteni megélni; milyen az ha nőként jól vagyunk minden archetípusunkkal. A szűztől a szajháig, a lánytól a papnőig, az anyától a bölcs asszonyig.

Így egy vinyasza flow képzést követően 2021-ben a következő lépés egy Női Jógaoktató képzés volt, amit a rékövetkező évben gyors egymás utánban követett a Kismama- és a Babás Jógaoktatói.

Úgy éreztem számomra ez így kerek, ha a nőket nőiségükben az anyaság előtt, a várandósságuk alatt és a babájuk megszületése után is tudom támogatni. A fókusz viszont nálam mindig a NŐKÖN volt. Hogy ők jól legyenek és ne veszítsék el önmaguk szeretetét a folyamatos megfelelés és önfeláldozás oltárán.

Ahogy hiszek a test-lélek-szellem szentháromságában, ugyanannyira abban is, hogy nem a szélsőséges fekete-fehér gondolkozásban van a jól-lét kulcsa.

Ha Nőkkel foglalkozok, akkor Férfiakkal is kell. Ahogy masszázsra, úgy jógára is jöhetnek hozzám férfiak a vegyes csoportokban és magán órák keretében is. Az érintés ugyanúgy szerves része maradt a munkámnak, hiszen a szerelemszakmámat a masszázst egy percre se engedtem el.

A jóga segítségével olyan komplex eszköztárral egészült ki a segítői palettám, amivel kerek egésszé vált az, amit nyújtani tudok a hozzám fordulók számára. Mivel az élet állandóan mozgásban van és csak az áll ami halott, így én is folyamatos tanulásban és önfejlesztésben vagyok.

A saját traumáim megdolgozásán keresztül jutottam el végül 2023-ban egy Traumatudatos Jógaoktatói képzésre, hogy a jógaóráim lelki békét, megnyugvást és feltöltődést jelentsenek mindazok számára, akik engem választanak oktatójuknak!

Sok szeretettel várlak Téged is, mind masszázsra úgy jógaórára is!

Ahimsza!

Fru

VÉGZETSÉGEIM